• Békességet hagyok rátok
7.50
Nettó ár: 6.82€

Elérhető: Készleten

Kindelmann Győző (szerk.)
Isten békéje minden értelmet meghalad – olvassuk a Szentírásban. Minden ember vágyik szíve mélyén a békére, és ha lelkiismeretét követi, mindent meg is tesz érte. Ahol emberileg már nem tehetünk semmit, vagy ahol elfogy az erőnk, ahol már nem látunk kiutat a rossz helyzetekből, ott fordulunk Ahhoz, aki mindenható, aki az egész világ Teremtője és Ura, akinek semmi sem lehetetlen, és aki azt akarja, hogy bennünk éljen az Ő békéje.
Emberek sokasága fordul felé naponta személyes és társadalmi, külső és belső békéért. Ennek a vágynak a megfogalmazásában van segítségünkre ez az imagyűjtemény. A több évezredes zsoltároktól kezdve a prófétákon és szenteken keresztül az utóbbi idők pápái és szentjei segítségével fogalmazhatjuk meg kéréseinket a békéért.
"Azt az imát, amit én tudok elmondani, senki sem fogja helyettem megtenni. Hiszem, ha szívből és hittel imádkozunk, megtapasztaljuk Isten békéjét, mely azért halad meg minden értelmet, mert nem a realitás és a racionalitás talaján nő, hanem az Istenbe és Megváltónkba, Jézus Krisztusba vetett bizalomból fakad, és emberileg megmagyarázhatatlan valósággá válik szívünkben és környezetünkben." Fábry Kornél püspök
12x17cm, 200 oldal, keménytáblás.