Krisztus-terápia - P. Dominik Chmielewski SDB

  • Krisztus-terápia - P. Dominik Chmielewski SDB
5,90
Nettó ár: 5,36€

Elérhető: Készleten

A Krisztus-terápia a belső sérelmek gyógyításával foglalkozik! Az utóbbi években több országban elterjedtek olyan gyógyító közösségek, amelyek a belső gyógyítással foglalkoznak. Ez a gyógyítás a Jézussal való személyes kapcsolatra épül. A lelki gyógyulás lényege: a hálaadás, a megbocsátás és az önzetlen szeretet.

A HÁLA! Ennek forrása, hogy Isten teremtette az embert és az egész világot! Mivel Isten végtelenül szeret bennünket és szeretetből teremtett, ennél fogva mindent, ami történik velünk, a javunkra fordítja. A második alap a MEGBOCSÁTÁS! Jézus a kereszten mindenkiért meghalt. Ez azt jelenti, hogy mindenki bocsánatot nyerhet, aki megbánja bűneit és hibáit. – Nekünk is meg kell bocsátani minden sérelmet, ami életünk folyamán ért. Ha nem bocsátunk meg, a harag rombolja belső életünket. A harmadik alap az önzetlen SZERETET melletti döntés. Mivel a szeretet nem az érzelemben gyökerezik, hanem az akaratban és a cselekvésben, ezért az ellenséget is tudjuk szeretni, ahogy ezt Jézus tette. Pál apostol tanítja a csodálatos szeretet-himnuszban: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem… mit sem érek” (1Kor 13,1-13). Az önzetlen szeretetben nem azt nézzük, hogy a másik szeret-e, vagy mit kapunk tőle, hanem Jézus által mi akarjuk őt szeretni.

101 oldal, puhafedeles.